Project Description
ÉMSZ ÉV TETŐJE Nívódíj: Kategóriadíj
Feladat: A templom kupolájának felújítása – 80 m2
Rendszer: KEMPERTEC® EP-Primer; KEMPEROL® V210
Alkalmazott technológia
Cégünket 2016-ban keresték meg a Nemesvámosi Református Templom kupola felújítása kapcsán. A kupola beton felülettel készült, melyen az idők során többször végeztek vízzáró felületzárást kisebb-nagyobb sikerrel. A rendelkezésre álló felületen jól láthatóak voltak a korábbi kent szigetelések nyomai, repedezett, töredezett hiányos felülettel.
A feladat a beton kupola csapadékvíz elleni szigetelése és egyben a szerkezetbe korábban bejutott nedvesség eltávozásának biztosítása volt. További feltétel a színhelyes felület megjelenése, melyhez a megrendelő az eredeti betonozott felülethez legjobban hasonlító RAL 7030 színkódot írta elő. A fenti feltételekhez leginkább használható szigetelő anyag a KEMPEROL V210. A kb. 80 m2-es sűrűn tagolt, íves felülethez jól igazodik a poliészter filc beágyazású folyékony műgyanta szigetelés. Jó páraáteresztő képességének köszönhetően a szerkezetben rekedt víz el tud távozni, illetve a gyártó által garantált RAL 7030-as szín is biztosítható.
A munkához az állványzatot és a felület előkészítést a megrendelő biztosította. Cégünk a munkát kb. 2 hét alatt végezte el. A feladat tejesítését igazából csak a néha nagyobb szél akadályozta, a munkakörülmények megfelelőek voltak.
További referenciáink
- A türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony premontrei prépostsági templomSzabó Noémi2022-02-09T21:43:58+00:00
A türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony premontrei prépostsági templom
- Budai Vár – Csikós udvar Új Királyi LovardaSzabó Noémi2022-02-15T08:37:49+00:00
Budai Vár – Csikós udvar Új Királyi Lovarda