Feladat: A templom toronysisakjainak szigetelése – 200 m2
Rendszer: KEMPERTEC® EP5-Primer; KEMPEROL® 2K-PUR; KEMPERDUR® AC-Finish
A műemléki toronysisak szigetelése a türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony premontrei prépostsági templom teljes körű restaurálásának részeként valósult meg. A több mint 800 éves műemlék kiemelkedő építészeti értéket képvisel, ezért a kivitelezés során a hosszú távú védelem mellett az eredeti megjelenés megőrzése is kiemelt szempont volt. Az apátságot Szentgróti Dénes bán alapította 1230 előtt. Alaprajzi rendszerében kevésbé jellegzetes, háromhajós bazilikális rendszerű, egyenes szentélyzáródású. Belső téralakításában – jelenlegi elhanyagolt állapotától eltérően is – meglehetősen komor hatású.
Alkalmazott technológia
2020 tavaszán kereste meg cégünket Bakucz András, építész tervező, a KEMPEROL bevonatszigetelésről érdeklődve. Elmondta, hogy egy műemlék templom teljes körű restaurálása kapcsán keres – mint hangsúlyozta – nagyon hosszú távú megoldást a toronysisakok védelmére. Az előmunkálatoknál néhány nem várt körülmény miatt sajnos belecsúsztunk az őszbe, a szigetelést az időjárási viszonyok alakulása szempontjából az utolsó pillanatban tudtuk elkezdeni.
Megterveztük az optimális filcszabást, és elhelyezést, ügyelve az előírt min. 5 cm-es átlapolásokra, de feltétlenül szem előtt tartva az esztétikai igényt, az egységes megjelenést, a párhuzamosságok tartását. Ez néha komoly kihívást jelentett a 40 m magas torony állványzatán, süvítő szélben. Megkezdtük a KEMPERTEC-EP alapozó felhordását 04-08 mm-es kvarchomok hintéssel (a képeken a kék színű felületek). Ezután hordtuk fel a KEMPEROL 2K-PUR folyékony szigetelést (3,2kg/m2) a méretre szabott 165gr-os filcek beágyazásával.
A tervezőnek konkrét elképzelése volt a torony színét illetően (RAL 7032), ezt a KEMPERDUR AC finish bevonattal értük el, a kikötött 2K-PUR-ra két rétegben felhordva. Az újonnan kialakított fiatornyok közötti fémlemez vápák szigetelése is része volt a feladatnak, a régi kiköpőkhöz csatlakoztatva, de ezek részletképzéseit is teljes mértékben ránk bízta a tervező, látva hozzáértésünket. A restaurátorok viszont árgus szemmel figyelték, hogy a 800 éves, tömbkőből kifaragott kiköpő elemeket össze ne kenjük. Természetesen a szükséges kiragasztásokat, takarásokat alkalmaztuk, ahol kellett.
Igyekeztünk a munkához kellő szakmai alázattal hozzáállni, törekedve arra, hogy a több száz évvel ezelőtt élt mesterek által készített látványon, és munkán, minél kevésbé essék csorba, miközben a tervezőnek és megrendelőnek egy hosszú távon biztos megoldással tudjunk szolgálni.
Képgaléria:
További referenciáink
További információk / Ajánlatkérés



















